Az esemény, amely teljesen megváltoztatta a Sitno alatti régió életét, állítólag régen, nagyon régen történt, amikor ezt a régiót többnyire csak sűrű erdők borították, kis rétek voltak rejtve közöttük, és csak ott, ahol a elfeledett település emelkedett az égre. Az érintetlen föld békéje uralkodott körülötte. Ennek közepén élt János pásztor. Egy nap ismét száműzte az állományt. Útközben sípot húzott a tűzről, és ügyes ujjakkal kezdte felvenni. És amikor magasan a domboldalon volt, és messze nem volt otthoni településétől, abbahagyta a varázslatos tájat. Kellemes napsütéses nap elé nézett, és játéka a kis erdei lakosokat is vonzotta. Sziklán ült és figyelte az állatokat. Amikor hirtelen, amit nem látnak, gyíkok sütkéreznek a napon egy nagy sziklán. De nem csoda, hogy még soha nem látta. Közülük kettő különös fényben ragyogott, mintha ezüstből vagy aranyból kovácsolták volna. John csodálkozik, és közelebbről meg akarja nézni őket, de ők ömlenek, elbújtak egy szikla alatt. Hé, a szikla nagy volt, de a pásztor kíváncsisága nem nyugodott meg, így egy idő után elhúzta. Nem is tudta, mennyire jól sikerült, mert a szikla alatt látottak megváltoztatták e régió történetét. Egy hatalmas aranydarab rejtőzött egy szikla alatt, mint egy kemény kalap. Pásztor elmegy hallani a szemét, megszorítja az arcát, megrúgja a bokáját, ha úgy gondolja, és álmodik. Nem, nem hinném, a gyíkoknak vigyorogniuk kellett rá és arannyal porolni őket - gondolja Ján. Ez a vidámság volt a pásztor lelkében, és egy pillanatig sem várhatta, hogy elmondja történetét mindenkinek, aki körülötte van.
Felfedezésének híre a szél sebességével terjedt, ezért az emberek minden oldalról elkezdtek közeledni. Ástak a földbe, aknákat ástak, később egész aknákat és településeket építettek. Gyönyörű házakat, templomokat, iskolákat építettek, és születtek egy, a völgyben elárasztott, de gazdag és híres várost, amely büszke Besztercebánya nevet viseli.